Ó mit nem adnék, hogy visszakaphassam a régi eredeti vörös hajam színét… Pedig régen mindent megtettem hogy elrejtsem, ha már a szeplőket nem tudtam, legalább a hajam színe tévessze meg az embereket. 😉 A sok gyerekkori bántás és beszólás miatt, sajnos szégyelltem magam azért ahogy kinéztem. A VÁLTOZÁST láttam hát az egyetlen kiútnak. Ezért gondoltam hogy ha a külsőmön változtatok, talán elfogadnak az emberek.
Rejtőzködtem és durva, de a különböző hajszínekkel (és élethelyzetekkel) más, más személyiségnek éreztem magam. Például első körben sötétbarna voltam (ami a világos hajamat feketének fogta be) és egy visszahúzódó, rejtélyes, titokzatos viselkedést vettem fel. Ekkor az első munkahelyemen voltam még, senkit sem ismertem, senkiben sem bíztam. Hogy tetézzem még szemüvegem is volt, meg rockabilly-s frufrum. Szegény Párocska így ismert meg, és ha ebbe a lányba szeretett bele, akkor az már rég a múlté… 😀
Ezután fokozatosan világosítottam a hajamat. Új munkahely, másik város, új élet. Barnán olyan semmilyennek éreztem magam, igazi háttér embernek aki beleolvad a környezetébe, láthatatlan marad.
Innen külföld a saját hajszínnel, (még origi vörösen) elég depisen, szorongón, ismét kiszakítva a megszokott környezetemből. Labilis állapotban csak egy emberben bízva, senkit sem engedve magamhoz közel. Amúgy sem vagyok egy barátkozós típus, de ott igazi ellenségként kezeltem az embereket akik szerintem csak rosszat akarhattak. De pár év és a megkeményedett élethelyzet miatt, (és talán a stabilitás megtalálása miatt is) felvettem egy igazi magabiztos női ént. Szőkén és rövid hajjal élveztem a középpontban lenni. Szinte fürdőztem a bókokban és mindenkivel barátságosabb és közvetlenebb lettem. Tetszett a helyzet, viszont a hely egyre jobban nem, ezért hazajöttünk. Újra hosszú, vörös (festett) a fizimiskám. És depis. Mert kezdhettem újra mindent. Az élet minden területén megint visszazökkenni a ‘magyar’ hétköznapokba. Költözködés, új munkahely, új nyugisabb életritmus, de a barátok a régiek és a család mellett lenni, biztonságosabb érzés. 🙂
Én hiszem, hogy nem csak a különböző helyzetek miatt lehet megváltozni, a külső is befolyásolhatja a viselkedésünket és az érzelmeinket. Tény, hogy ha valaki ad magára, már jobban érzi magát a bőrében, magabiztosabb és az önbizalma is megnő. Nem csak azért mert ezt a ‘változást’ más is látja. Ez csak is magunknak kell hogy szóljon! Legelőször magamnak kell hogy tessem és elfogadjam magam úgy ahogy vagyok.
Azt szokták mondani, hogy ha ránéznek akár egy ismeretlen nőre is, akkor le lehet venni róla, a kinézetéről, hogy milyen is az az illető. A magabiztosság és a nagy önbizalom kívülről is látszik, és ugyan így a szendeség is.
Azt azért leszögezném, hogy ezek az átalakulások és a vele megjelent viselkedések nem voltak megtervezettek és tudatosak nálam. Magyarul, soha sem játszottam szerepet. Akkor és ott, ahol voltam éppen (és amilyen voltam éppen) úgy viselkedtem ahogyan én akartam. Spontán változtattam a külsőmön is, az éppen nekem tetsző vagy legtutibb rejtőzködő színekkel 😉 variáltam a kinézetemet. Visszagondolva kicsit félelmetes, hogy mindegyik stílus egy “másik élet” volt számomra, 10 év leforgása alatt. Jó kém lett volna belőlem, az ÁLCÁZÁSBAN jó vagyok. 😀 De egyiket sem bántam meg, mindegyiket meg kellett élnem, hogy most ott lehessek ahol vagyok. – A kör bezárult. – 🙂
A tanulság számomra az, hogy oda jutunk vissza, ahonnan elindultunk. És nekem most így a jó! 🙂
Képek: innen
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: