Napi Feeling

HARLEKIN dilemma

Imádok fotózni, olyan nincs hogy egy héten ne lőjek pár képet, még ha az csak a kerti virágokról vagy bogarakról is készül.  Mindig találok valamit, amit meg akarok örökíteni magamnak mert érdekes, meg kikapcsol és oldja a stresszt. 

A mai napi fotózásból viszont rémálom lett. 🙁  A kiskertünkben fellelt bogárkákról kiderült hogy kártékony kis szörnyetegek, és bár még ilyet nem láttam és nem is fotóztam, kaptam az alkalmon hogy bővítse a bogárkép gyűjteményemet. 🙂 De amikor láttam, hogy szinte az összes cseresznyefa levélen ott gubbasztott egy-egy példány belőle, egyből riadót fújtam és már az irtásukon gondolkoztam. 

IMG_0655

harlekin katica lárva

Előtte azonban kutakodtam egy kicsit és mivel a guggle a barátom, meg is lett a válasz. Ez a kis ravasz cicabogár, nem más mint a harlekin katica még ki nem fejlődött lárvája. Több stádiumban lévőre is felfigyeltem, meg a földön heverő zöld cseresznyékre is. 🙁 Ebből már össze raktam, hogy ez nem lesz jó az idei termésnek ezért TENNÜNK KELL VALAMIT!

IMG_0691

A fő gond viszont nem ez a kis katica fajta, hanem amiért megjelent a fánkon a levél tetvek. Mivel ez a fő tápláléka ezért valamennyire hasznos, de a fa termése már éretlenül potyog és sajna nem várhatjuk meg, amíg a lárvákból kifejlett ragadozó katica lesz és felfalja az összes kis tetvecskét.  És elérkeztünk a dilemmámhoz is. Ha ennyire hasznosak, akkor lehet meg kéne tartani őket ‘házi növény kártevő irtónak’ ? 😀 

IMG_0658

mindjárt kifejlődik

Irtás lesz, levéltetű irtás, és mivel ‘ŐK’ is a fán vannak valószínűleg belepusztulnak… 

IMG_0664

még színtelen, de már fejlett

Egyébként ez a faj Magyarországon 2008-ban lett ismert, és ha nem is bántja a fát meg a termését, az őshonos hétpettyes katicát folyamatosan kitúrja az élőhelyéről, mert ellenállóbb és agresszívebb fajta. Ezért lehet már annyira nem is fogom sajnálni. 😉 

10671220_1421962738028633_609829598628133878_n

kis szörnyecskék

 

10632846_1421969611361279_5720620302384314076_n

pedig aranyos

 

Ha többet szeretnél megtudni a kis vendégünkről, akkor akár innen is okosodhatsz…

A képeket magam készítettem a kertünkben 🙂 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!